A zenekari gyakorlatok témája

Az oldott hangulatú próbákon beszélünk a jó hangzásról, arányosságról, stílusérzékről, dinamikai és ritmikai megoldásokról, a hangszerek szerepéről és a hangszerelésről, adott dal építkezéséről, felépítéséről, magas szakmai segítséget nyújtva a zenéléshez és a továbblépéshez. Minden hangszeres számára értékes ritmika, dinamika, technikai, hangképzési és hangszertechnikai tanácsok hangzanak el, amelyek egymást inspirálva emelik a zenekar össztudását és ezáltal a játszott zene szintjét is. Ezeken a próbákon kiváló hangzással szólalnak meg a zenekarok és így valódi fényében ismerhetőek meg a különböző hangszerek hangjai, szólamai és így könnyen kijavíthatóvá válnak az egyes hibák, ezzel minden tag számára kijelölhetőek az egyéni és a zenekari feladatok.


vissza


Már az első alkalommal is lényeges változáson megy keresztül a zenekar anélkül, hogy az hátrányosan érintené az egyén vagy a zenekar kialakult vagy kialakulóban lévő stílusát. A tipikus amatőr betegségek az instrukciók hatására automatikusan gyógyulásnak indulnak, megtakarítva ezzel hosszú évek küzdelmeit, próbálkozásait, melyek nem feltétlenül vezetnek jó irányba. A vezetett próbákat megtapasztalt zenekarok önállóan képesek lesznek megvalósítani mindazt, amit alapvetően elvárunk egy profi zeneakartól. Az alkalmakon lehetőség van próbafelvételek készítésére és visszahallgatására is, ami elősegíti a tagok és a zenekar fejlődését.

A gondolatok esszék menüpont "Amatőr zenekarok általános problémái" c. írásban olvashatsz arról, hogy mennyi minden megismernivalót rejt magában a zenekari játék "tudománya".