A FLAMENCO ESZTÉTIKÁJA
"Olyan ez a Flamenco, mintegy forrás, ahonnan iszik a vándor, mielött elindul egy hosszú, poros, fájdalommal teli útra."
Miért éppen a flamenco?
A flamenco, átitatva a hindu és görög zsoltárokkal, perzsa, mór és zsidó dallamokkal és afrikai ritmusokkal, egy egészen rendkívüli kifejezésvilágot hozott létre. Így válhatott egy érzelmekben igen gazdag művészetté. Talán éppen ez ragadott magával engem, mikor évekkel ezelőtt elkezdtem foglalkozni Spanyolország déli területeinek zenekultúrájával. Elsőként rendkívül magas szintű zeneisége ragadott meg, később terjedt ki érdeklődésem az egész flamenco kultúrára.
Esztétika dolgozatom témájának megválasztásakor, gondolkodás nélkül döntöttem a flamenco zene mellett, hiszen ez megjelenti számomra. a szépséget, az érzelmi tökéletességet.
A flamenco bölcsője: Andalúzia
Az ott élő nemzet saját szavaival, mutatnám be milyen is az hely, az a gondolkodás és érzelem-világ, ahol megszülethetett és ahol élhet a flamenco:
"Andalucía, es un dolor, una soledad y una pena, de terciopelo y de seda, que se adorna de fiesta y alegría, de esplendores, de oros, de brillos y de dulces, para que no la vean llorar."
Andalúzia egy fájdalom, egy magányosság, keserűség bársonyból, selyemből, amely körülveszi magát ünneppel, örömmel, ragyogással, arannyal, csillogással és fényekkel azért, hogy ne lássák őt sírni.
"Andalucía, se escribe con lágrimas y sangre, y se dice, con la voz rota del sentimiento."
Andalúziát könnyekkel és vérrel írják és az érzések törött hangján mondják.
"Andalucía es el nombre más musical, más fascinante, más dulce, y más triste de Espana."
Andalúzia Spanyolország legdallamosabb, legigézőbb, legédesebb és legszomorúbb neve.
"El andaluz sabe, que la mejor manera de dominar la vida, es simplemente, despreciándola."
Az andalúz tudja, hogy a legjobb mód arra, hogy felülkerekedj az életen az, hogy egyszerűen lealacsonyítsd azt.
"El andaluz nace, vive y se prepara, para darse en un gesto extrahumano, que burle a la vida y a la muerte."
Az andalúz megszületik, él és arra készül, hogy egy extra-emberi gesztussal kinevesse az életet és a halált.
"Andalucía piensa con el corazón, y siente con el pensamiento."
Andalúzia szívvel gondolkodik és gondolattal érez.
"Andalucía no es así, ni así tampoco, es como es, y basta."
Az andalúz nem ilyen, se nem olyan, olyan amilyen és kész.
A flamenco történelmi kialakulása
A flamenco, a történelme során több néppel keveredett, majd kultúrájukkal gazdagodott Dél-spanyol, azaz andalúz nép zenéje. Ma is vitatott, hogy milyen erős befolyása volt a cigánylakta vidéken a helyi andalúzoknak, illetve, hogy a Dél-Spanyolországon keresztülvándorló arab, zsidó népcsoportok mennyit formáltak az itt élők kifejezésvilágán, tagadhatatlan azonban, hogy e népek nyomot hagytak a flamenco kultúrán. A cigányok Indiából hozott rituális kézmozdulatait például épp az arab kecsesség lágyította meg, a mórok hatására lett az egész tánc és zene díszesebb. A szimbolikus jelentés sok esetben lekopott és a kézmozgás kizárólagosan díszítő célzatúvá vált - olyanná, mint a csipkézett kőszélek a mór építészetben. A különféle hadjáratok során tehát nem csak a seregek katonái csaptak össze egymással, hanem minden esetben a két világ művészete és tudománya is megvívta a maga csatáját. E művészet történelmi fejlődését és gyakorlatát csak a XVIII. sz. II. felétől kezdték el dokumentálni.
A flamencológusok állítása szerint a flamenco gyökerének Andalúzia fővárosa: Sevilla (Triana kerülete) tekinthető. Napjaink legnagyobb, legtekintélyesebb központja Jerez de la Frontera, amely várost ők a műfajok és az énekes dinasztiák szülőanyjának tekintenek. Itt található Andalúzia nagy Flamenco Centruma, a hatalmas könyvtárral. Egy másik andalúz város - Granada a helyszíne az 1922 óta évről évre megrendezett Flamenco találkozónak, ahol zenével és tánccal életre keltett szakmai előadások zajlanak.
A flamenco zenei kialakulása
E művészet gyökereit az andalúzok a kezdetektől szívükben hordják, jelentése vénáikban vérükkel keveredik.
A flamenco zene kialakulását kutatva a zenetörténet négy kezdetleges énekstílust jelöl meg, illetve tekint e művészet ősének, melyek a nana, saeta, villancicos, és toná.
Nana: altatódal, mely szerepe ebben a kultúrában is az anya és gyermek kapcsolatának elmélyítése
Saeta: népi, húsvéti, primitív hangszeres ének
(rendszerint dob és trombita kíséri), mely felszabadítja a vallási érzelmeket. Minden énekstílus anyjának tekintik.
Villancicos: vallásos és karácsonyi énekek, hangszeres kísérettel, nem túl magas zenei színvonalon, primitív énekstílusban.
Toná: a saeta - villancicos - nana egyesülése. Azt mondhatnánk ez az első flamenco-nak nevezhető stílus, amelyből később kiágazik a többi. Kialakulása a XIX. sz. elejére tehető. Ezeket a még szintén primitív énekeket gitár nélkül énekelik a börtönökbe zárt elítéltek vagy azok a magányos földművesek, akik a tűző napnak kitéve dolgoztak.
A flamenco dalszövegek szólhatnak tehát vallási, történelmi, szerelmi és más emberi kapcsolatokról egyaránt, de mindenesetben nagyon erős érzelmi töltéssel bírnak.
Nana
Duérmete nino guapo
sin tener cuna.
Las estrellas te adoran,
también la luna.
Que tu madre te mece
Con gran carino,
El querer de su alma
Le da a su nino
Duérmete, nino guapo,
Ángel divino.
Bölcsődal
Aludj drága kisfiú,
bölcső nélkül.
A csillagok imádnak Téged
és a Hold is.
A te anyád
nagy szeretettel dédelget.
A lelke szeretetét adja a fiának
Aludj drága kisfiú,
Tökéletes angyal.
A flamenco közel hetven stílussal rendelkezik, amelyek pl.(csak néhány alapvető stílust említve): Soleares, Bulerías, Alegrías, Fandangos, Siguiriyas, Tangos, Tarantos.
Számos műfaj származik az egyes andalúz településekről., melyek elnevezésüket is az adott városról kapták (pl.: Málaga- Malaguena, Sevilla- Sevillanas, Ronda- Rondena, Granada-Granadina.) vagy kötődhet a különböző családok neveihez is.
E művészet generációról generációra vált egyre erősebbé és hitelesebbé azáltal, hogy mindig az emberek legbelsőbb érzéseit adta tovább.
A stílusok változatossága, sokszínűsége lett a flamenco kimeríthetetlenségének forrása és ettől emelkedhetett nyugat-Európa egyik legjellegzetesebb zenei irányzatává.
Napjaink flamenco zenéjének 3 fontos eleme az ének, a tánc és a gitár. Ezek együtt elválaszthatatlan, tökéletes egységet alkotnak. Szigorú ritmikai és szerkezeti kötöttsége mellett hatalmas teret ad az improvizatív , pillanatok hozta gondolatok kifejezésének. E műfaj igen magas technikai tudást követel, de számukra (akik már néhány évesen gitárt ragadnak , " táncra mozdulnak") ez egyszerűen csak hangulatuk és érzéseik természetes kifejezője.
A különféle műfajok igen eltérő zenei, elsősorban énekesi tudásszintet követelnek, ebből következően valamelyest adott, hogy melyik művész milyen stílust játszik, énekel, táncol. Pl. a Seguirilla, Soleá énekesi élménye jóval magasabb értékű művészileg, mint ugyanezen stílusoknak a táncai.
E zene tanulása emberről-emberre, muzsikusról-muzsikusra száll. Elsajátításának folyamatában semmi szerepet nem kap a kotta, bizonyíték erre, hogy a spanyol nyelvben még nem is született erre önálló szó, egyszerűen körülírják és ennyit mondanak: musica escrita, azaz írott muzsika.
A flamenco esztétikai értékei
Az ember szívébe úgy hasít a flamenco és olyan nyomot hagy benne, mint amilyet a kés hagy a rézlemezen, miközben egy műalkotás születik.
Nem könnyű egy olyan művészetet, mint a flamenco - esztétikai tanulmány alá vetni. Sőt kimondottan nehéz, mert talán ahogy az ember elemezni, boncolgatni kezdi, egyre eltávolodik annak lényegétől. Hiszen az erő, az ősi ösztönök - magyarázatok, eszmefuttatások nélkül érintenek meg bennünket leginkább. Erejére, lüktetésére, mélységére nem nehéz azonnal ráérezni, megérteni azonban már nem lehet ennyire rövid idő alatt.
A kezdetleges ősember, aki a Holdat énekelve és táncolva imádta, hitt mindenféle istenekben, később követett mindenféle vallást, állandóan formálódott a véleménye, egyvalami azonban soha nem változott - ez pedig a gyökere, a saját kultúrája volt. Ezért is énekelt mindig. Hiszen az ének egy ritus, egy szóbeli felajánlás. Mert ez a flamenco, mely az érzések, a történelem, az andalúz életmód kifejezése.
Az andalúzok születésükkor tehát egy élő kultúrát örökölnek, ami tele van érzésekkel és szerelemmel, egy kultúrát amely egy szegény, de nyugodt vidékről származik és amely a jondo**-kat énekelve adja át értékeit , szívét, örömét, elfojtva minden bánatát és szenvedését. A szó, hogy flamenco - éppen annyira üt és feszít, mint ahogy ezt az ének, a zene és tánc teszi. Az andalúzok ezt a művészetet a szívükben hordják, jelentése pedig ereikben folyik.
A flamenco esztétikai értékeit a különböző zenei kifejezőeszközökön (tánc, ének, gitár) keresztül szeretném megközelíteni, egy Jerez-i koncert hangulatát felidézve. Spanyolországi tanulmány-utamon meglehetősen sok és mélyreható élményt, tapasztalatot, gyűjtöttem, melyekkel megérezhettem kicsit azt atmoszférát, amit igazán csak egy ősi kultúra mondhat magáénak. Ahol nem rendkívüli akár 6o évesen felállni a közönség soraiból, megragadni a szoknya szélét és átadni a testet a benne rejlő ritmusoknak. Ahol ez természetes, ahol ez maga az élet.
az ének (cante)
A flamenco koncert szépségét nem pusztán a színpadkép adja. A színpad legtöbbször végtelenül egyszerű, néhány jellegzetes támlás szék, egy-egy kendő sugallja, amit "éreznünk kell", de mindez mégis megtölti a teret. Ezek a székek nyekeregnek, inognak, de ez cseppet sem zavaró, sőt egyszerre teszi patinássá, időtlenné a zenét és egyszerre érezni oly közelinek is.
Egyszer csak belép a színpadra egy fekete öltönyös, nyakkendős öregúr egy sétapálcával kezében, szinte már lépteiben érződik a zene.leül , majd pálcájával finoman, gyengén ütni kezdi a dobogót.és valami egészen furcsa, mélyről jövő hangon a mi fülünknek különös dallamokba kezd. Olyan ez, mintha a zene örök és állandó folyamára lassan ráhangolódna, egészen addig, amíg önmaga is egy eszközzé nem válik, hogy megnyithassa a hallgatóság számára a művészet kapuit. Öreg kezei táncba kezdenek, néha mintha imádkozna, könyörögne, néha mintha odébb lökne -, aztán mintha húzna valamit vagy egyszerűen a szívéhez kap. Énekhangja egyre erősödik, már-már ordításba csap át, de tökéletesen eleget téve a zenei hangok tisztasásának, a ritmikai és akkordkörök kötöttségének. Nem véletlen, hogy önmaguk így vélekednek az énekről: "Andalúzia Bibliája".
a gitár (toque)
A gitáros nagy lezserséggel, nyugodtsággal, kezében lógatva viszi hangszerét a színpadon, majd leül arra a nyikorgó székre és lábát keresztbecsapva, a gitárt szinte függőlegesen tartva megpengeti a hangszert. Hangol. A játékmód és a hangszer sajátosságai révén többször hangol szám közben is. Sugárzik a színpadról, az akkordokból a természetesség, és az erő. A flamenco zene sokszor sajátos, jellegzetes harmóniákat használ, amelyek többnyire a belső feszültséget, lendületet tükrözik.
A gitáros mindig az énekes zenei rezdüléseire reagál, azt támasztja alá akkordokkal és lüktetéssel. Nagyon jellegzetes a flamenco gitár hangja: csörgő, kopogó, kissé zizegő, ezzel is hangsúlyt adva a gitáros körmeivel játszott ritmikai elemeknek. Ez a hangzás és technika az oka, hogy sokszor úgy hangzik, mintha nem is csak egy gitáros ülne a színpadon. A jobb keze a kíséretek alatt igazi "táncot" jár, mint ahogy a táncosnők játszanak ujjaikkal a levegőbe, mozdulatai hullámzóak, szinte lehetetlennek tűnik összekapcsolni a látványt azzal, ami szól. E zene összetett, bonyolult szólamvezetésből és ritmusokból áll. Nem véletlen tehát, hogy a legtöbb esetben a flamenco-t egyáltalán nem, vagy csak rosszul lehet papírra vetni. Olyan lejegyezni ezt a zenét, mint amilyen egy madarat kalitkába zárni, hogy aztán messze vigyük otthonától, a helytől amelyben élt.
a tánc (baile)
A táncos ül a széken és amikor már mindenki kiéhezve várja mozdulatait, akkor feláll és beénekli testével a teret. Karján végtelen hosszúnak tűnő uszályt tart, mellyel - néha ellökve magától - végigsöpri a földet, lazán odébb-odébb rúgva, de soha nem túlzottan figyelve rá. A tánc felépítése szokatlan, hol hirtelen csituló vagy éppen fenyegető, hol hangos, hol alázatos vagy kecses. Pl. Az egyik legősibb tánc, a Bulerías-é, egészen vad, ahol néha a táncosnő úgy veregeti a mellét, mintha csak az erejét fitogtatná.
A nők tánca egyszerre hozza fel a férfiak ösztönében a biztonságot jelentő anya, a forróvérű kurtizán és a méltóságteljes, soha hozzá nem férhető asszony képét. Ugyanezt érezni már az 5 éves kislány táncában és tekintetében is. A táncos férfi mozdulatainak és tekintetének erejével, dinamikájával pedig a Nőt érinti meg.
Táncukban van egy rendkívül érdekes elem: mikor a táncos elindul egy irányba, aztán hirtelen megtorpan és új irányt vesz, majd ismét megáll. jobbra néz, balra néz.talán az útját keresi.
A tánc egyik alapvető eleme a cipősarokkal való dobogás, ami nagyon jellegzetes, meghatározó karaktert ad a flamenco táncnak. A legtöbb kisgyermek mikor valamit nagyon - nagyon szeretne, de helyzetét "kilátástalannak látja" - toporzékolásba és keserves zokogásba kezd. Úgy gondolom, valami ilyet érezhet a táncos is miközben jellegzetes hangszínen, ritmikai táncát dobogja, csak az ő vágyai az életről, "kiáltásai" pedig az égiekhez szólnak.
a taps (palmas) , az ütések (golpes) és a kiálltások (jaleo)
Nálunk a taps a tetszésnyilvánítás, az öröm kifejezőeszköze. Spanyolországban pedig a zenéé. Egy önálló művészet. Tenyerüket szinte ritmushangszerként használva töltik meg a zenét dinamikával.
Az énekes tapsával kezdi a dalt olyan halkan, hogy szinte el sem emeli két kezét egymástól és azokat minden taps után ujjaival körbeöleli. Minden flamenco stílusnak meg van a maga jellegzetes azonnal felismerhető ritmusvilága, lüktetése. Így amikor egy dal elején beindulnak a tapsok, már tudni, melyik stílus következik és sokszor a hallhatóság együtt tapsolja a bonyolult ritmusokat, periódusokat.
A taps általában többszólamú, ahol a táncosok, énekesek és az éppen nem játszó gitárosok mind-mind saját szerepeiket tapsolják, a stílus által erősen behatárolt compas-okban.
Közben lábukkal szintén más-más, de periodikusan ismétlődő, szintén szólamokra bontható dobogást hallhatunk. Az egymás mellett sorban álló lábak le föl mozgása olyan, mint a zongora kalapácsainak ütése, melyek aztán zenévé állnak össze. Érdekes, hogy amennyire érzelem dús a flamenco zenéje, hullázó a tánca, annyira feszes és kötött a ritmusvilága. Ezekből az ellentmondásosnak tűnő érzetekből áll össze az érzés, amit flamenco-nak nevezünk.
Eme egyszerű hangszerek mellett két, számunkra nem hangszernek tűnő tárgy is díszíti az előadás helyét (ami sokszor otthon, az összegyűlt nagycsalád közös muzsikálása). Egy asztal kockás terítővel és egy egyszerű hosszúkás fadoboz, amely mindaddig egy sima doboznak tűnik, ameddig valaki rá nem ül széttett lábbal, kezét maga elé lógatva és bonyolult ritmusokat nem kezd el ütni rajta, hogy aztán csattogó hangja a zene szerves részévé váljon. Innentől kezdve ezt már nem fadoboznak, hanem egy hangszernek hívjuk, eredeti nevén: cajón-nak. Az asztal körül ülve pedig ujjaikkal, öklükkel pöckölik és ütik az asztal lapját, megadva illetve ezzel is erősítve a compas-érzetet.
A zene szerves része még a jaleo, azaz a dal különböző helyein, részein bekiabált ösztönző hangulatszavak vagy hangok , melyek mind jelentést, tartalmat hordoznak (legismertebbek pl. az olé, opá aya.) Ezen szavacskáknak megvan a helye, hogy melyik stílusban, hova, mikor, melyik való. Egy koncerten a hallgatóság ezeket éppúgy beénekli a megfelelő helyre, mint maguk az előadók.
Carlos Saura: Flamenco
Saura, filmjében rendkívül érzékien nyúl e témához, teret engedve a flamenco puszta létének. Az alkotók e szavakkal mutatják be saját filmjüket: "fény, szenvedély, erő és . művészet, sok művészet."
Hatalmas, üres csarnok. Tükrök, fények és árnyak. Gitár hangja készíti fel lelkünket arra, amit hamarosan hallani és érezni fogunk. Üres székek szabályos körben. Lassan hangzavar töri meg a csendet és a csarnokba emberek szivárognak lassan haladva, mintha csak a népek vonulását, útját jelezné.
Mindenki elfoglalja helyét, a hangzavart pillanatnyi csend követi. A "legnagyobbak" árnyait látjuk. Elsőként a gitár hangja csendül fel, majd a közel 100 művész ritmikus tapsa tölti meg a teret élettel. Végül beindul a tánc, az ének és ezzel kiteljesedik a zene.
Olyan a táncos, akár egy fa, ahol a kézfej, a karok lágy mozgása a szélben himbálózó ágakra emlékeztet, a láb erőteljes földbe "döngölése" pedig a gyökérzet erejét szimbolizálja. Azt táncolják, amit élnek.
A gitár feje az égbe néz és a tocaor úgy öleli át, mintha csak vele tudná elmesélni fájdalmait és csak vele találna megnyugvást.
A színpadkép mindenütt egyszerű, semmi nem vonja el a tekintetet a lényegtől, inkább kiemeli azt. Ahol az kell, ott a háttér szűziesen fehér, ahol pedig tüzelnie kell, ott az aranyló sárga és a vörös színeiben pompázik. A fények és az árnyak kiemelnek minden részletet, a táncosnő ujjainak kecses vonalát, a fodrok hullámzását és az énekes arcának minden apró rezdülését. Amikor a táncos árnya a fehér falra vetődik és minden mozdulata megduplázódik, azt érezni, hogy külön táncot jár a test és a lélek.
A férfi néha oly nőies, mégis mindent letarol férfiassága, a nő pedig, akiben pedig férfiasságot érzünk - észbontóan nőies... és már megint itt találjuk magunkat a feszítő ellentétben, amelytől a flamenco: igazán Flamenco.
Az következőkben leírt dalszöveg a filmből való, mellyel be szeretném mutatni, hogy nem csak a látvány és a zene, de a tartalom is szépségben gazdag.
Un cuento para mi nino (Bulería)
Erase una vez una mariposa blanca
que era la reina de todas las mariposas del alba
se posaba en los jardines, sobre las flores más bellas
y le susurraba historias
al clavel y a la violeta.
5
Feliz la mariposilla
presumidilla y coqueta
parecía una flor de almendro
mecida por brisas frescas.
Más llegó un colleccionista
una manana de primavera
y sobre un jazmin en flor
aprisionó a nuestra reina
la clavó con alfileres
sobre cartulinas negras
y la llevó y su museo
de breves bellezas muertas.
Las mariposas del alba
lloraban por la floresta
sobre un clavel se posó la mariposa blanca
y el clavel se molestó.
Blanca mariposa y rojo el clavel
rojos como los labios de quien yo me sé.
Egy mese a fiamnak
Volt egyszer egy fehér pillangó,
aki királynője volt a hajnal összes pillangójának,
megpihent a kertekben, a legszebb virágokon
és történeteket suttogott
a szegfűnek és az ibolyának.
Boldog a kicsi pillangó
hivalkodó és kacér,
mint egy mandulavirág
együtt ringva a friss szellőkkel.
Egy tavaszi reggelen
megjelent egy gyűjtő
és egy jázminvirágról
rabul ejtette a mi királynőnket,
rászegezte őt gombostűkkel
egy fekete kartonpapírra
és elvitte ot
a kicsiny, meggyilkolt szépségek múzeumába.
A hajnal pillangói
könnyezve röpködtek a tisztás körül
a fehér pillangó letelepedett egy szegfűn
de a szegfűt ez zavarta.
Fehér pillangó és vörös szegfűk
olyan vörösek, mint annak ajkai, akit én ismerek.
Záró gondolatok
Kezdetektől bennünk rejlik a ritmus és az összhang. Maga a létünk alapul ezeken, nem különös hát, hogy a zene, ami éppen ezeket önti formába, mindannyiunkat megérint valamiképp. Személyiségünk, mentalitásunk, zenei képzettségünk és a kultúra, amelyben élünk; mind meghatározza mit találunk szépnek és felemelőnek.
Mitől válunk rideg emberré? Attól, ha érzelmeinket és szeretetünket magunkba zárjuk, magányunk keserűségéért pedig a világot okoljuk. A flamenco éppen ezeket az érzéseinket simogatja és engedi szabadon. Sírnunk fáj, de éppen könnyeinken keresztül fognak a világ gyönyörei megérinteni bennünket. Ha hagyjuk.
Hogy mitől szép számomra a flamenco? Léte, ereje gyönyörködtet, szétfeszít, lázba hoz és megtisztít. Az esztétika egyetlen szóval ki tudja fejezni mindazt az élményt, amit érzek, miközben lehunyt szemmel átadom magam egy Fandango-nak, ez pedig a katarzis élménye.
Felhasznált spanyol nyelvű szakirodalom
Alfonso Hortal Barba
Aproximación al flamenco y su raiz
Editorial Andalucia, 1986
Alicia Mederos
El Flamenco
Acento Editorial, 1996
Rogelio Reguera
Historia de la guitarra flamenca
Editorial alpuesto, 1990
Fernando Quinones
?Qué es el flamenco?
Editorial Cinterco
Elemzésre került filmalkotás
Carlos Saura
Flamenco
