Alaplüktetések akkordokkal I.
Funky lecke 1
Gitárhangolás
Az egyszerűbb blues akkordokra épített dalok éppúgy megállják a helyüket ebben a stílusban, mint a bonyolult jazz harmóniákra épült hangszerelések. A következő (és a jövő heti) gyakorlatok során elsajátíthatod a funky jellegzetes gitárkíséreteit. Már néhány egyszerű technika megtanulása után is meglepően \"funkysan\" fog hangzani a játékod!
A gyakorlatok során az alábbi akkordokra lesz szükséged:

Gyakorlat: kezdő szint
Fogd le az akkordot, majd gyengítsd a fogást addig, míg a le-föl pengetésnél már csak a pengető zaját hallod a húrokon. Ezt a fojtásos alaptechnikát a kottában x-szel jelöltem. A dőlt kottafej a rendesen lefogott harmóniát jelenti. Az alábbi gyakorlat első taktusában a négy tizenhatod első két hangja rendesen, a harmadik és negyedik tizenhatod pedig fojtottan szólal meg. A második taktus ennek épp a fordítottja.

Hanganyag ![]()
Gyakorlat: középhaladó szint
Kioszthatod a tizenhatodokat másképpen is:

Hanganyag ![]()
Gyakorlat: haladó szint
Ollózd össze a már megismert ritmusképleteket, írd le, majd próbáld eljátszani őket! Rá fogsz jönni, hogy önállóan is számos variációt fel tudsz építeni.

Hanganyag ![]()
Alaplüktetések akkordokkal II.
Funky lecke 2
Gitárhangolás ![]()
Gyakorlod tovább az előző leckében tanult alaplüktetéseket! Segítségül leírtunk még néhány variációt.
A szükséges akkordok még egyszer:

Gyakorlat: kezdő szint

Hanganyag ![]()
Gyakorlat: középhaladó szint

Hanganyag ![]()
Gyakorlat: haladó szint
A pengető kéz tizenhatodos mozgása a staccato-s (azaz rövid) negyedek közben sem változik. Szerkessz funky lüktetésű kíséreteket az eddig tanultakból, ahol a harmóniákat is te választod meg!

Hanganyag ![]()
Akkord nélküli kíséretek
Funky lecke 3
Gitárhangolás ![]()
Most akkordok nélkül játszunk kíséreteket, vagyis zenekari gitárszólamokat tanulunk.
Gyakorlat: kezdő szint
Az itt leírtakat G7 akkordra játsszuk, melyek két taktusonként fokozatosan nehezednek. Figyeld meg, hogy a lejegyzett hangok hogyan viszonyulnak az akkord hangjaihoz és találj ki hasonló ritmikai variációkat a tanult hangokból!
Gyakorlat: középhaladó szint
Figyeld az újabb hangok megjelenését és sorrendi lehetőségüket! Már apró változtatással is teljesen más karakterű kíséretet kaphatsz.
Gyakorlat: haladó szint
Transzponáld a motívumokkat C és D akkordokra majd játsz G Blues körre.

Hanganyag ![]()
Ötletadó kíséretvariációk
Funky lecke #4
Gitárhangolás![]()
Most az eddig tanultaktól eltérő, különlegesebb kíséretfajtákkal ismerkedhetsz meg, hogy még inkább ráláss a funky dallamvilágára, lehetőségeire. A motívumokat G akkordra játszd!
Gyakorlat: kezdő szint
Makacs tizenhatodos prímjáték, a negyedik negyedre eső tizenhatodokban vezetőhanggal:

Hanganyag ![]()
Gyakorlat: középhaladó szint
Egy érdekes akkordjátékmód gyors fekvésváltással:

Hanganyag ![]()
Gyakorlat: haladó szint
Ezt a motívumot le-fel pengesd és figyelj a lefogott hangok közötti húrok fojtására is:

Hanganyag ![]()